Karriertervezés
Nem arra a formális karriertervezésre célzok, ami esetleg a jelenlegi munkahelyén történik. Hanem olyan karriertervezésre, amit saját maga tart fontosnak, miután alaposan átgondolta, mit szeretne valójában elérni az életében.
Mindannyian tapasztaljuk, hogy napjainkban egészen másképp néznek ki a karrierutak, mint pár évtizeddel ezelőtt. Régebben megszokott volt, hogy pusztán azért léptettek elő valakit egy vállalatnál, mert hosszú ideje dolgozott ott, és emiatt több tapasztalattal rendelkezett, mint az új munkatársak.
Ma már ez egyáltalán nem jellemző. A karrierutak egyre inkább horizontálisakká válnak, leginkább az egymás után következő projektek, és az azokban betöltött feladatok határozzák meg pályafutásunkat.
A mai bizonytalan világban nem ajánlott a véletlenre bízni előmenetelünket. Az sem bölcs dolog, ha a tehetségmenedzsment rendszerekre hagyatkozva várjuk, hogy azok jelöljék ki számunkra utunkat. Sokkal jobb és hatékonyabb, ha saját kezünkbe vesszük az irányítást.
A legtöbb ember karrierjében az a legnagyobb akadály, hogy nem tudják pontosan meghatározni, merre akarnak haladni, mire akarnak fókuszálni.
Egy karrier-tanácsadó ilyenkor nagy segítségünkre lehet abban, hogy végigvezessen bennünket az önelemzéstől a karrierstratégiánkig.
1. KEZDJÜK ÖNISMERETTEL
Gondoljuk át alaposan mi az, amit szeretünk csinálni és milyen képességeink, készségeink vannak!
Vegyük végig, és ha szükséges, akár írjuk is le, hogy milyen területeken vagyunk igazán erősek, mi motivál bennünket a leginkább, milyen környezetben szeretünk dolgozni, milyen vállalati kultúrát preferálunk.
Vizsgáljuk meg, milyen a személyiségünk, mennyi ambíció van bennünk, mik a vágyaink, törekvéseink. Fontos tisztában lenni azzal, hogy melyek a legkimagaslóbb egyedi tulajdonságaink, értékeink, amiket másoknak nyújtani tudunk.
Az Önismereti munkafüzet olyan struktúra szerint épül fel, ami segít mélységében átgondolni és megválaszolni a szakmai önismeretünkre vonatkozó kérdéseket.
2. ISMERJÜK MEG KARRIERLEHETŐSÉGEINKET ÉS TŰZZÜNK KI CÉLOKAT
Fogalmazzuk meg, amilyen konkrétan csak tudjuk, hogy milyen volna az a munkakör vagy tevékenység, amit szívesen ellátnánk.
Derítsük ki, mit várnak el az adott területen és milyen lehetőségeink vannak egy váltásra. Ehhez a kapcsolatépítés jelentheti a legnagyobb segítséget.
Vegyük számba ismeretségeinket a közösségi oldalakon – pl. a Linkedlnen és a Facebookon – arra fókuszálva, kiket kereshetnénk fel és kérdezhetnénk meg.
Készüljünk fel jól a találkozó előtt: gondoljuk át, milyen információkra van szükségünk, kerüljük azokat a kérdéseket, amikre a választ akár az interneten is könnyen megtalálhatjuk.
3. A KARRIERTERVEZÉS RÉSZE A KARRIERTERV
Miután begyűjtöttünk minden szükséges információt az ismerőseinktől és az internetről, vegyük számba, milyen olyan kompetenciákra van szükségünk a kiszemelt munkakörhöz, amivel jelenleg még nem rendelkezünk.
Ezután találjunk ki stratégiánkat a hiányok pótlására. Ne feledjük, hogy a következő karrierlépés nem feltétlenül szól örök életre, lehetséges, hogy a jövőben további váltásokra lesz szükségünk.
Szakmai életutunk velünk együtt változik, attól függően, hogy éppen milyen életszakaszban vagyunk. Az életszakaszokkal párhuzamosan változnak a motiváló erőink, valamint azok a dolgok, amiket fontosnak tartunk.
Karrierterv készítéshez itt talál segédeszközt.
4. FOLYAMATOSAN FEJLESSZÜK MAGUNKAT
Karrierváltás tanácsadóként látom, hogy azoknak, akik folyamatosan fejlesztik magukat, nagyobb az önbizalmuk és a munkahelyi biztonságérzetük. A váltásra lehetőségként tekintenek, örömtelibbek és képesek magasabb fizetést realizálni egy új állásban.
Mások, akik nem törekednek arra, hogy tovább képezzék magukat, vagy megragadnak a „nem szeretem” munkakörökben, munkahelyeken, idővel csökken a személyes energiájuk, és könnyen belekerülnek egy olyan negatív spirálba, amiből aztán egyre nehezebb kiemelkedni.
A szakmai életutunk tudatos irányítását rendkívül fontosnak gondolom. Felelősséget kell vállaljunk és tennünk kell érte, ha versenyképesek akarunk maradni, és nem utolsó sorban olyan dolgokkal szeretnénk foglalkozni, ami igazán örömmel tölt el bennünket.
Ne várjunk arra, hogy a munkáltatónk segítsen megtervezni a szakmai pályafutásunkat!
Kérem, tekintse meg a karrierszolgáltatásaimat, melyek között megtalálhatja azt, amelyik legjobban megfelel az aktuális igényének.
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Önkitöltő személyiségteszt
GDPR álláskeresőknek
Legismertebb személyiségtesztek
Állásinterjú teszt
Angol önéletrajz
Motivációs levél angolul
Jogsértő kérdések állásinterjún
Állásinterjú angolul
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu-n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, vagy
ha váltani szeretne, megtalálja az új munkahelyet, vagy karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait.