Állásinterjú ruha
Miként válassza ki állásinterjúra a ruházatát?
Állásinterjún az első benyomás rendkívül fontos, ami nagymértékben függ a ruházattól. Az állásinterjúra ajánlott öltözet leginkább az iparágtól és cégkultúrától függ. Professzionális területen, általánosságban az ún. hivatali öltözet (casual viselet) az elfogadott.
Az első lépés, amit minden jelölnek érdemes átgondolnia: az egyénisége és a fizikai adottságai! Ha ez megtörtént, akkor már nem nehéz a legkedvezőbb megoldást megtalálnia. Célszerű tudnunk, hogy milyen adottságunkat, melyik testrészünket érdemes hangsúlyoznunk, illetve mit kell esetleg takarnunk.
A megjelenésben fokozott szerepe van a színeknek. Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy milyen színek állnak nekünk jól. A színeket mindig az arcbőrünkhöz, haj és szemszínünkhöz válasszuk.
Állásinterjú ruházat férfiaknak
Férfiaknál zakó és színben illeszkedő szövetnadrág, valamint az egyszínű vagy mintás ing a javasolt állásinterjú ruházat. Ha ezt a hivatali öltözetet választja, akkor nyakkendő nem szükséges.
Nyakkendő és zakó csak akkor szükséges, ha az adott munkakörben az általában elvárás, pl. vezetők esetén. Ha vezetőként az öltöny mellett dönt, válasszon visszafogott színűt, például a kék, szürke vagy barna árnyalatait. Az öltöny alsó gombját nem szükséges begombolni. Ing esetében a hosszúujjú klasszikus változat a legszerencsésebb választás. Az ing legfelső gombját viszont be kell gombolni, ha nyakkendőt is visel. A nyakkendő hosszának el kell érnie az övkorcot.
A nyakkendőt meglazítani, levenni az állásinterjú során nem illik. Az öltönyhöz nem kötelező a mellény viselete, de mellényről ugyanúgy nem illik levenni a zakót, mint ingről. Kötelező elem ugyanakkor az öv (bőröv), melynek színben illeszkedni kell a cipőhöz. A zokni harmonizáljon a nadrág színével. A cipő fűzős legyen és lehetőleg fekete színű (természetesen az öltöny színével harmonizálva).
Állásinterjú öltözködési javaslat nőknek
Az állásinterjú viselet lehet akár kosztüm, nadrágkosztüm, szoknya-blúz kombináció vagy komplé (kosztümkabát és ruha, mely a kabát nélkül is viselhető). Ügyeljen arra, hogy a dekoltázsba ne engedjen betekintést és takarja a vállakat. A cipő lehetőség szerint zárt legyen, de a ruha stílusától függően, a megfelelően decens nyitott cipő is szóba jöhet.
Ha professzionális, hivatali állásinterjú öltözet mellett dönt, és szoknyát választ, akkor ne feledje, hogy annak hossza az ún. lady-mini hossz, vagyis maximum 5 cm-rel érhet a térd fölé. (A szoknya addig ér, ameddig a slicce tart.).
Állásinterjú ruha kiegészítők
Mindkét nemnél fontos, hogy a kiegészítők harmonizáljanak a ruházat egészével.
A cipő és a táska ruházatunk fontos kellékei. Jó, ha azonos színűek, vagy legalább összhangban vannak. Kerüljük a túl magas és a túl lapos sarkú cipőket! A cipőviselet legyen klasszikus, visszafogott, soha ne kövessük a legújabb divatok túlkapásait! A fehér cipő viselete nem ajánlott az üzleti életben, hacsak nincs valamilyen fehér kiegészítő (blúz, kabát) a ruházkodásban vagy kánikula.
Férfiak soha ne hordjanak öltönyhöz edzőcipőt, sportcipőt, még akkor sem, ha az igen jó nevű márka!
Mindig ügyeljünk arra, hogy cipőnk tiszta, jól ápolt, ne kitaposott sarkú legyen!
Néhány szó az ékszerek használatáról, amelyeket szintén a visszafogottság, a túlzások kerülése kell hogy jellemezzen! A kiegészítők (szíj, óra, stb.) feltétlen legyenek összhangban a többi ruhadarabunkkal, pl. a szíj legyen azonos színű a cipővel! Jó, ha a szemüvegtokunk, tolltartónk és pénztárcánk színben és formában harmonizál.
Férfiaknál az ékszerhasználat korlátozódjon a karikagyűrűre és az órára. Nőknek szintén a nem hivalkodó, konszolidált ékszerviselet ajánlott akkor, ha professzionális munkakörre pályázik. Náluk a sál, kendő és táska is fontos kiegészítő. A színharmóniára ügyelni kell, maximum három színt „használjunk”.
Az erős parfümöt, arcszeszt érdemes kerülni az interjún, mert zavarónak találhatják, vagy olyan tudatalatti hatást váltanak ki, ami esetleg kedvezőtlenül befolyásolhatja az interjú kimenetelét.
Tipp: legjobb állásinterjú ruha választás
Érdemes hasonló öltözetet választani, mint amilyet várhatóan az interjúvezető visel, ha azt a benyomást szeretné kelteni, hogy szeretne beilleszkedni. Tudakolja meg, mit viselnek a megpályázott pozícióban dolgozók a cégnél, és vegye fel ennek igazán szép változatát. Ha az interjúvezető várhatóan blúzt és szoknyát visel, a beosztottak pedig farmert, akkor próbáljon a kettő között találni valamit. Ha az interjúvezető feltehetően elegáns öltönyt visel, akkor önnek is az a célszerű. Az a cél, hogy a külsőségek azt sugalljak, egy csoportba tartoznak.
Ha tekintélyt szeretne sugározni, akkor öltözködjön egy fokkal elegánsabban, mint az interjúvezető.
A mondás szerint „nem a ruha teszi az embert”. A kutatások azonban cáfolják ezt a megállapítást. Ha egy ember például öltönyt visel, többen követik. Monroe Lefkowitz, Robert Blake és Jane Mouton kísérletében megkért valakit, hogy sétáljon át a piroson egy nagyvárosi zebránál. Ha az illető öltönyt viselt, háromszor annyian követték, mint ha munkásruhát.
Amikor állásinterjúra ruhát választunk, ne feledjük az üzleti ruházat tekintélyt sugároz! Az állásinterjú ruházat kiválasztásakor gondoljon arra, hogy a kevesebb mindig több. A divatot csak addig kövessük, amíg az alakunknak, korunknak és ízlésünknek megfelel. A hivatali öltözettel garantáltan nem tudunk melléfogni.
Az öltözködésen túl…
A haj sokat javíthat, de ugyanannyit ronthat is megjelenésünkön. Fontos, hogy mindig jól ápolt, tiszta legyen. A hajviseletünket arcformánkhoz, egyéniségünkhöz válasszuk! A korpás haj a legelegánsabb öltözéket is elronthatja. A férfi üzletember legyen mindig frissen borotválva, illetve szakálla, bajusza tiszta és ápolt legyen.
A kozmetika elmaradhatatlan kelléke a jó megjelenésnek. Az arcsmink: soha ne legyen túl erős, ne legyen sok! Csak akkor szép, ha friss. Jó, ha a rúzs és a körömlakk színe harmonizál. Ne feledjük, a festett köröm csak az ápolt kézen szép.
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Hogyan beszéljen az állásinterjún arról, hogy a Covid miatt bocsátották el?
Vállalati kultúra
Videó állásinterjú
Telefoninterjú tippek
Telefonos előszűrés
Hagyományos önéletrajz
Állás gyorsan
5 állásinterjúvezető típus
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu-n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, vagy
ha váltani szeretne, megtalálja az új munkahelyet, vagy karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait.