A modern önéletrajz kompetencia alapú
Ma már nem vonulunk aranyórával a csuklónkon nyugdíjba. Néhány évnél többet nem töltünk el egy-egy állásban. És, ez a jövőben sem lesz másképp.
A váltás az életünk mindennapos velejárója lesz. Nem feltétlenül maradunk egy adott szakterületen, nagyobb ívben is válthatunk, akár többször is a szakmai életutunk alatt.
Az állandó változás korában a legfontosabb készség, hogy képesek legyünk új kompetenciákra szert tenni és nyitottak maradjunk a tanulás és fejlődés új területei iránt. A jövő munkaadói ezt fogják a leginkább értékelni, és számunkra is ez biztosítja majd az előrejutás lehetőségét.
Fontosabbak lesznek a kompetenciáink, mint maguk a munkahelyek, ahol ezekre szert tettünk. És, itt jön képbe a modern önéletrajz, amit másképpen kompetencia alapú önéletrajznak is nevezhetünk.
Fókuszban az átvihető kompetenciák
A modern önéletrajz fókusza az általános, vagy más néven átvihető kompetenciák. Olyan kompetenciákról van szó, melyek nem túl specifikusak, ezért felhasználhatók más munkakörökben betöltött állások esetében.
Ilyenek pl. a projektmenedzsment, a csoportvezetés, tárgyalókészség, eseményszervezés, termékfejlesztés, kampánytervezés. Ha bevételt hozott egy vállalatnak, vagy költségeket csökkentett, ezek is idesorolhatók.
Mikor érdemes kompetencia alapú önéletrajzot választani?
A modern önéletrajz-szerkezetet akkor érdemes választania, ha
• sokféle munkakörben dolgozott, és mindenhol rövid ideig,
• sok a karrierszünet az önéletrajzban,
• hosszabb ideig volt munka nélkül,
• új karrierterületre vált, vagy
• pályakezdő, ezért kevés munkatapasztalattal rendelkezik.
Milyen kompetenciákat keres a munkaadó és ön rendelkezik-e ezekkel?
Először is értse meg az ön által kiszemelt állás kompetenciabeli elvárásait.
Ha mondjuk már 3 éve a munkaerőpiacon van, akkor legalább 1, de valószínűbb, hogy 2, 3, 4 olyan átvihető kompetenciával rendelkezik, ami a kiszemelt állás szempontjából releváns.
1. Beszéljen azokkal az emberekkel, akik abban az iparágban, munkakörben dolgoznak, ahova ön váltani szeretne, és ismerje meg, hogy milyen munkát végeznek. Milyen kihívásokkal találkoznak, és milyen kompetenciáiknak köszönhetik az eredményeiket.
2. Beszéljen HR-essel, munkaközvetítővel, karrier-tanácsadóval, aki átlátja azt a szakterületet, iparágat. Olyan emberekkel beszéljen, akiknek kristálytiszta elképzelésük van arról, hogy mik azok a szükséges kompetenciák, amelyekkel önnek rendelkeznie kell ahhoz, hogy jól el tudjon helyezkedni.
3. Olvashat karrierblogokat az interneten, amikből szintén sokat tanulhat a jelenlegi munkaerőpiaci trendekről, elvárásokról és a legkeresettebb kompetenciákról a mai digitális korban.
Gondolkodjon el azon, hogy ön ezek közül mivel rendelkezik, és ezekre fókuszáljon az önéletrajzában.
A Szakmai önéletrajz haladóknak című könyvből megismerheti, hogyan írjon modern, azaz kompetencia alapú önéletrajzot.
Olyan hasznos tippeket kap a könyvből, melyeket nem talál meg az interneten.
A könyv egy jó befektetés a jövőjébe!
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Eredményközpontú szakmai önéletrajz
Önéletrajz önellenőrző lista
Jó önéletrajz
Személyiség
Vezetői önéletrajz
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu-n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, vagy
ha váltani szeretne, megtalálja az új munkahelyet, vagy karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait.