Vezetői önéletrajz
Milyen az a vezetői önéletrajz, amivel kitűnhet az álláspályázók közül?
Az önéletrajz készítéssel kapcsolatban számos információ található az interneten, különösen az állásportálok oldalán, de ezek gyakran általánosak, és nem nyújtják azt a pluszt, amivel gyakorlott szakemberként, vezetőként ki tud tűnni az éles versenyben.
Az interneten olvasható legtöbb magyar nyelvű mintaönéletrajz még mindig azt sugallja, hogy a személyes adatok a munkahelyi tapasztalatokkal folytatódjanak, ahol a jelentkezők hosszasan felsorolják a feladataikat. Nem gondolva arra, hogy a HR-est manapság ez érdekli a legkevésbé.
Ami azonban felkeltené a HR-es érdeklődését: a vezető eredményei, és az, hogy milyen kompetenciabeli erősségeinek alkalmazásával érte el ezeket, gyakran hiányoznak.
A motivációs levelek többnyire unalmasak, és a lényeget, a motivációt, általában nem tartalmazzák. A vezetők egyedisége nem sugárzik át az anyagokon. Mint ahogy az a befektetett energia sem, amivel összehangolták az önéletrajzukat az álláspályázati kiírással.
Vezetői önéletrajz elkészítéséhez segítség:
Mutassa meg az eredményeit és vezetői kompetenciáit
Vezetők önéletrajzából gyakran hiányoznak olyan alapvető adatok, melyekből a felelősségükre és hatáskörükre lehetne következtetni. Például: milyen forgalmú cégnél, mekkora költségkerettel rendelkezett, és hány beosztottja volt.
Tegyük fel, felkelti az érdeklődését egy álláspályázati kiírás, amiben az áll, hogy egy 2 Mrd forint árbevételű, 120 főt foglalkoztató cég élére keresnek ügyvezetőt. Alapvetően mi érdekelheti a HR-est?
Az, hogy milyen eredményeket ért el olyan munkakörökben, ahol a kihívás összetettsége összemérhető a potenciális munkakörével. Ha az eredményei megfelelnek az elvárásoknak, van esélye, hogy behívják interjúra.
Ha például százmilliós árbevételért felelt, és néhány fő munkáját irányította, nagy valószínűséggel nem önt választják. Ha világosan pozicionálja magát vezetői önéletrajzában, növeli az esélyét annak, hogy felfigyeljen önre az a cég, amelyik pontosan olyan tapasztalatokkal keres vezetőt, mint amivel ön rendelkezik.
A cégek olyan vezetőket keresnek, akik az adott szervezet körülményei között lesznek eredményesek, és akiknek köszönhetően körülöttük mások is még sikeresebbek lesznek.w
Vezetői önéletrajz elkészítéséhez ajánlom önnek a Szakmai önéletrajz haladóknak c. könyvet.
A könyvemben sok olyan új információt talál az önéletrajzírásról, melyekhez az interneten nem tud hozzáférni.
Megismerheti, miként mutathatja be az eredményeit és vezetői kompetenciáit egyedi módon.
Ha alkalmazza a leírtakat, garantáltan ki fog tűnni az álláspályázók közül!
Gondolkodjon Google önéletrajzban
Miután a munkáltató az önéletrajzok sokaságából kiválasztja azokat, amelyekkel foglalkozni szeretne, beírja a vezető nevét a Google-ba, és megnézi, milyen további információkat talál az interneten.
Ha tetszik neki, amit talált, akkor a jelölt továbbjut, ha nem, akkor ismét szelektál. Nos, ez azt jelenti, hogy vezetői önéletrajzunk egy kattintásra Google önéletrajzzá bővül.
A Google önéletrajzon tehát mindazon információk összességét értem, amit akkor kapunk, amikor beütjük a nevünket a Google keresőbe. Így arra is fokozott figyelmet kell fordítanunk, hogy milyen információk találhatók rólunk az interneten.
Építsen személyes márkát
A vezetői önéletrajz önmagában ma már kevés, ezen kívül számos más eszközt is be kell vetnünk ahhoz, hogy megszerezzük a kívánt állást, és a jövőben ez fokozottan igaz lesz. Érdemes tehát hosszú távon gondolkodnunk, és láthatóvá tennünk magunkat az interneten.
A személyes vezetői márka építése aktív és célzott internetes és közösségimédia-jelenléttel jó lehetőség lehet számunkra (LinkedIn).
Ha megfelelő állást szeretnénk találni, jobb helyre váltani, akkor saját magunk is sokat tehetünk azért, hogy felfigyeljenek ránk. Kommunikáljunk tudatosan magunkról, illetve töröljük, rejtsük privát címke alá mindazt, amit nem szívesen mutatnánk meg.
Ne feledje: A kiválasztási szakembereket leginkább a pozitív értelemben vett szenvedélyeink, céljaink, szakmai hátterünk, eredményeink, kapcsolatrendszerünk, erősségeink, munkához való hozzáállásunk és személyiségbeli jellemvonásaink érdeklik.
Az új toborzási szokások a közösségi médián minden eddiginél tágabb teret adnak arra, hogy a HR-esek alaposan és költséghatékonyan megismerhessék a vezetőket. A tudatos és aktív közösségimédia-jelenlét (pl. LinkedIn) nagyon gyümölcsöző lehet, tehát használjuk ki, fordítsuk saját javunkra!
Ajánlom önnek a díjmentes telefonos karrier tanácsadást, ahol választ kaphat az önt foglalkoztató legfontosabb kérdésere. Válasszon coachának és éljen a lehetőséggel. Kérjen időpontot a +36 70 6363 538-as telefonszámon.
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Hogyan beszéljen az állásinterjún arról, hogy a Covid miatt bocsátották el?
Vállalati kultúra
Videó állásinterjú
Telefoninterjú tippek
Telefonos előszűrés
Hagyományos önéletrajz
Állás gyorsan
5 állásinterjúvezető típus
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás tanácsadással foglalkozom: a szakmai életút vezetéssel és karrierépítéssel kapcsolatos témáiban fordulhat hozzám. Például, abban tudok önnek segíteni, hogy versenyképes önéletrajzot és motivációs levelet tudjon összeállítani, el tudja magát adni egy állásinterjún, értékelő központon vagy bértárgyaláson. Ha váltani szeretne, akkor megtalálja az új szakmai irányt, és megtegye azokat a lépéseket, melyekkel eléri a céljait.
3 érv, ami miatt érdemes tőlem tanulni:
Tudom, mit várnak el a vezetőktől különböző vezetői szinteken, naponta készítem fel őket arra, hogy megfeleljenek az elvárásoknak.
Készségértékelő Központokat (AC) vezettem vezetőknek évekig, ami ma az egyik legelterjedtebb interjútechnika a vezetőkiválasztásban.
Tudok segíteni abban, hogyan mutassa meg az eredményeit és erősségei egyedi színezetét, amivel végső soron nagyszerű állást nyerhet el.