5 Állásinterjúvezető típus
Amikor karrierváltást, vagy csak simán munkahelyváltást tervez, akkor fókuszba kerül önnél is az önéletrajz-frissítés és az állásinterjúkra készülés. Nagyon sok díjmentes segítséget talál a CSAK A LÉNYEG! KARRIERBLOG-ban vagy a Szakmai önéletrajz haladóknak és Állásinterjú haladóknak c. könyvekben ahhoz, hogyan legyen minél meggyőzőbb és sikeresebb.
Ebben a cikkben most inkább a másik oldalról lesz szó, vagyis az állásinterjúztató szakemberek öt fő típusát szeretném bemutatni önnek. Ha tisztában van vele, hogy kivel „ül” szemben az állásinterjún, az ön kezében is lesz egy kártya, amely irányt mutat a verbális és nem verbális kommunikációban egyaránt.
Ahogyan álláspályázó is ezerféle van, úgy az interjúvezetők személyisége, szakmai megközelítése és felkészültsége is nagyon különböző lehet. Bemutatom azt az öt alaptípust, amellyel bármely szervezetben bármely szinten összetalálkozhat.
1. Távolságtartó
Az ebbe a kategóriába tartozó állásinterjú vezető „teljes komolyság, semmi lazaság” alapon végzi munkáját. Ebből következően stílusa is kimért, hivatalos és távolságtartó. Valószínűleg úgy helyezkedik majd el, hogy az író- vagy tárgyalóasztal két oldalán legyenek, így is kihangsúlyozva a felállást.
Konkrét, rövid és lényegre törő kérdéseket tesz fel, és ugyanilyen válaszokat is vár öntől. Az érdekli elsősorban, hogy szakmailag mennyire felkészült. A személyisége csak másodlagos szempont.
Mi lehet a legmegfelelőbb viselkedés az ön részéről?
• Valószínűleg többnyire lényegre törő kérdések és válaszok hangzanak majd el, mégse feledkezzen el a mosolygás feszültségoldó erejéről, az udvariasság és tisztelet mindig jó benyomást keltő hatalmáról.
• Készüljön kérdésekkel. A feszélyezett hangulatot tudja velük átfordítani társalgási stílusba. Ezzel ön is átveheti majd az irányítást, ha csak rövid időre is.
• Ugyancsak a hangulatot oldja, ha történetekkel készül előre, amelyekben bemutatja azokat a szakmai tapasztalatait, amelyekkel hozzá tud járulni a vállalat sikereihez.
2. Kedélyes
Barátságos, kedélyes, „mindenki mindenkivel jóban van” stílust képviselő állásinterjú-vezető. Az első pillanattól kezdve érezni fogja a törődést, amelynek a célja, hogy a lehető legkényelmesebben és fesztelenül érezze magát.
Ezt tükrözi az iroda is, amely valószínűleg fényképekkel, személyes és komfortérzetet növelő tárgyakkal lesz tele. Feltéve persze, ha az állásinterjú-vezető irodájában ülnek le beszélgetni.
Ne tévessze meg a közvetlen hangulat, hiszen a szakmaiság ugyanúgy ott van, csak máshogy van tálalva. Egy barátságos környezetben a legtöbben sokkal hamarabb ellazulnak, és „védőbástyáik” mögül is könnyebben kilépnek.
A kedélyes interjúvezetőt sokkal inkább az ön személyisége érdekli és az, hogy mennyire tud beilleszkedni a vállalati környezetbe.
Mi lehet a legmegfelelőbb viselkedés az ön részéről?
• Legyen minél természetesebb. Mutassa meg magát bátran. Hangsúlyozza minél inkább az „emberi” oldalát, amellyel a szakmai kompetenciáját támogatni tudja.
• Koncentráljon arra, hogy minél személyesebb kapcsolatot építsen ki. Keressen közös érdeklődési pontokat. Ezek mentén jobban ki tudja domborítani személyiségének azokat az oldalait, amelyekkel a cég javára tud majd válni.
• Észre fogja venni, a társalgás főleg a „mi” szempontjából folyik majd. A közösségben való gondolkodás nagyon imponáló ennél az állásinterjúvezető típusnál.
3. Profi
Kevésbé a külsőségek, sokkal inkább a kompetenciák fontosak a számára. Azt fogja elsősorban felmérni, hogy milyen értékrendet képvisel, és hogyan képzeli el a betöltött szerepét és hozzájárulását.
A hosszú, részletekbe menő válaszokat értékeli. A rövid és konkrétumokat nélkülözőkkel nem fog jó pontokat szerezni magának. Stílusában a
Távolságtartó és a Kedélyes közé tehető. Kevésbé kimért, mint az előbbi, viszont tárgyilagosabb, mint az utóbbi.
Mi lehet a legmegfelelőbb viselkedés az ön részéről?
• Beszéljen arról, miként látja önmagát a meghirdetett szerepkörben. Kompetenciabeli erősségeit is erre felfűzve magyarázza el minél részletesebben.
• Válaszaiban használjon sok konkrét példát, osszon meg releváns történeteket.
• Mutassa meg, milyen eredményeket tesz majd le az asztalra, és milyen előnyökkel jár, ha ön lesz a kiválasztott.
4. Hozzá nem értő
Biztosan fel fogja ismerni, hiszen rövid időn belül megfogalmazódik majd a kérdés önben: „Biztos, hogy a megfelelő emberrel ülök szemben?”
Fő ismertetőjegye, hogy azonnal a kérdésekre tér az állásinterjú menetét felvázoló bevezetés helyett. Kérdései sablonosak. Pillanatok alatt úgy érzi magát, mintha egy újságíró kérdezgetné öntől azokat a kérdéseket, amelyeket a karrier bulvároldalakon ajánlanak felkészüléshez.
Elképzelhető, hogy az állásinterjú-vezető több mindenben bizonytalan a meghirdetett állással kapcsolatban. Vagy csaponganak beszélgetés közben egyik témáról a másikra, nincs értelmes vonalvezetése az állásinterjúnak.
Mi lehet a legmegfelelőbb viselkedés az ön részéről?
• Vegye kezébe az irányítást. Próbáljon ön rendszert vinni az interjú felépítésébe, és legyen sokkal proaktívabb, mint azt általában tenné ilyenkor.
• Ne várjon a megfelelő kérdésekre, hanem foglalja össze a főbb eredményeit és erősségeit, amelyekkel bemutatja alkalmasságát a munkakörre.
• Legyen támogató, és segítse az állásinterjú-vezetőt abban, hogy megismerje az ön személyiségét, és meggyőződjön arról, hogy beleillik a csapatba.
Mindketten jobban járnak így, mint ha elvesznének a parttalan beszélgetésben.
5. Felkészületlen
Szintén könnyű lesz felismernie arról, hogy úgy tűnik majd önnek, mintha nem is találkozott volna az önéletrajzával. Sőt, a teljesen felkészületlen interjúztató még azt is megkérdezheti öntől, hogy melyik állásra is pályázott?
A Felkészületlen kevéssé tudja palástolni a tényt, hogy valóban csak másodperceket töltött el az önéletrajza átfutásával.
Mi lehet a legmegfelelőbb viselkedés az ön részéről?
• Először is ne engedje, hogy a csalódottság úrrá legyen önön. Tudatosítsa, hogy ez nem önről szól, sokkal inkább az adott interjúvezetőt jellemzi.
• Fordítsa a maga javára ezt a helyzetet! Vegye kezébe az irányítást, és keressen kapcsolódási pontokat!
• Alakítson ki egy fesztelen társalgási légkört, amelyben a lehetőségekhez mérten bemutatja mindazt, amiért érkezett, és amivel felkészült erre az alkalomra.
És ahogyan ebből az utolsó helyzetből is látható, a legfontosabb minden alkalommal az, hogy ön hogyan van jelen.
A fókusz legyen mindig önmagán: tudásának, tapasztalatainak, készségeinek, hozzáállásának és személyiségének, egyszóval kompetenciáinak a bemutatásán.
Ebből a nézőpontból mindig megtalálja azokat a biztos pontokat a külső helyzetekben is, amelyek végigvezetik az interjú folyamatán. Bármilyen típusú interjúvezetővel találkozik, bármelyik cégnél, bármelyik szinten is pályázik a vágyott állásra.
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Hogyan beszéljen az állásinterjún arról, hogy a Covid miatt bocsátották el?
Vállalati kultúra
Videó állásinterjú
Telefoninterjú tippek
Telefonos előszűrés
Top 10 állásinterjú kérdés agilis cégnél
5 állásinterjúvezető típus
Állásinterjú prezentáció
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás-tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu -n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában, bővebben a www.szakmaioneletrajz.hu -n,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, bővebben a www.allasinterjutechnika.hu -n
ha váltani szeretne, megtalálja az új karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait: www.karriervaltas.hu.